Részvétel Hete 2023 – Szeged
2023. október 7.
1. Szegedi LMBT Történeti és Civil Séta
Szegeden LMBT Történeti és Civil Sétára hívta a helyieket a Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért a Részvétel Hete 2023 eseménysorozat keretében.
A Partiscum Egyesület 11 résztvevővel látogatta végig az I. Szegedi LMBT Történeti és Civil Sétán azokat a legfontosabb és legemblematikusabb szegedi helyszíneket, melyekhez valamilyen történeti esemény vagy a helyi LMBT közösség civil aktivitásához kapcsolódó ügy illetve kampány kötődik.
A hosszú séta során az egyesület aktivistái bemutatták a résztvevőknek Szeged színes oldalát, az egykori melegbárok, megmozdulások és akciók helyszíneit, miközben a helyi LMBT közösség munkáját, céljait és tevékenységeit is megismerhették az érdeklődők.
A séta tíz helyszínt érintett, melyből hat történeti relevanciával bírt, míg négy a szervezet ügyeihez, kampányaihoz és sikereihez kapcsolódott. A Szent György téri első, és Dugonics téri utolsó állomás közötti kusza, izgalmas és történetekkel teli úton az elmúlt közel fél évszázad eseményei, meghatározó helyi figurái és csoportjai mellett a szervezet eddigi eredményeivel, ügyeivel és kampányaival is megismerkedhetett, aki eljött.
A sétán résztvevők hallhattak Szeged városának történelméről, az egyesület aktivistái meséltek a városuk jeles eseményeiről és épületeiről, és egy rövid játék keretében bemutatták azokat a jelentősebb embereket – költőket, politikusokat, színészeket – is, akik Szegedről származnak vagy életük jelentős részét Szegeden töltötték, itt tanultak vagy dolgoztak.
A Dugonics téri végállomással a program nem ért véget, hiszen a csapat jelentős része csatlakozott egy kellemes, kötetlen beszélgetéshez, ahol elsősorban a nap tapasztalatairól, valamint az egyesület munkájáról és céljairól folyt a diskurzus. A résztvevők feltehették kérdéseiket és megoszthatták meglátásaikat az egyesülettel, annak működésével és a helyi LMBT közösséget leginkább érintő problémákkal kapcsolatban. Ezen a beszélgetésen is hangsúlyosan megjelent az a szempont, ami mind a városban élő LMBT emberek számára, mind a szervezet tevékenységeivel és eseményeivel kapcsolatosan visszatérő probléma, nevezetesen egy alkalmas helyszín, egy meleg szórakozóhely hiánya. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy ez egy komoly nehézség a szegedi LMBT emberek közösségi életében, amely a helyi LMBT kultúrára is hatással van.
A sétát minden résztvevő tartalmasnak és izgalmasnak találta, de a további séták esetében annak rövidítését, vagy terület- és témaspecifikus rövidebb séták kialakítását javasolták.
Az esemény megszervezését a CKA – Civil Kollégium Alapítvány Fókuszban a Helyi Demokrácia / Putting Local Democracy in Focus (ECAS -01104626) programja támogatta.
Az esemény az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.